admin

7
jún

Megszületett az előzetes megállapodás az európai minimálbérről!

Dobrev Klára, EP képviselőnk az európai minimálbér érdekében dolgozott. És tegnap éjjel megállapodás született róla. Megígérte, megcsinálta! Ilyen vezetőkre van szüksége az országnak. Nem harsány háború, hanem csendes, dolgos béke kell Magyarországnak! Dobrev Klára sajtótájékoztatóján közölte, a Demokratikus Koalíció szerint nem túlzás kijelenteni, hogy az Európai Parlament előzetes megállapodása az egyik legfontosabb pillanatként fog bevonulni az Európai Unió történetébe. „Az

Read more

7
jún

A DK inflációt ellensúlyozó javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek

Ha igaz lenne a családbarát kormányzás, akkor Orbán most az újpesti és a magyar családoknak adna, de ehelyett inkább megszorít. Mert pontosan tudjuk, hogy az új adókat végső soron azok fogják megfizetni, akik már így is szenvednek a brutális infláció miatt. Pedig van másik út, ami sokkal emberségesebb, ami valóban a bajban lévőknek segít. Amivel jól járnának a nyugdíjasok, a

Read more

7
jún

Segítjük a Tungsram dolgozóit!

A közelmúltban beszámoltam Nektek arról, hogy levélben sürgettem Palkovics miniszter urat annak érdekében, hogy a kormány nyújtson érdemi segítséget a Tungsram elbocsájtás előtt álló dolgozóinak. A miniszteri válasz megérkezett – melyet át is adtam a vállalat szakszervezeti vezetőinek – és lényegében vállalja a konstruktív együttműködést a vállalattal. Erre azért is nagy szükség van, mert mától leállt a termelés és őszről

Read more