Orbán minisztere szerint ez rendben van

A friss KSH-adat szerint továbbra is 25 százalék felett jár az orbáni infláció, ami miatt az élelmiszerek is 43 százalékkal drágultak.
A világ a „csodájára jár” a magyar inflációs adatnak, hiszen miközben az európai
országok jelentős részében már most is egyszámjegyű az infláció, a magyaroknak továbbra is egyre többe kerül az Orbán-rendszer, ezt fizetik meg a boltokban.
Az #Árnyékkormány szerint az orbáni infláció letöréséhez az orbáni infláció okát, azaz magát az Orbán-rendszert kell megszüntetni. Amíg azt látja a világ, hogy egy olyan kormány uralkodik Magyarországon, amelynek nem szabad uniós pénzt adni, mert ellopja, amelyet nem érdekli a forint gyengesége, és amely a távoli jövőben sem szeretné bevezetni az eurót, addig maradni fog a magyar gazdasággal szembeni
bizalmatlanság, maradni fog az árakat felhajtó orbáni infláció. A magyarok tehát az Orbán-rendszer árát fizetik meg a boltokban. Mára az Árnyékkormány jelenti az egyetlen reményt arra, hogy véget vessünk az élelmiszerdrágulásnak és az orbáni inflációnak, ehhez azonban az Orbán-rendszernek is véget kell vetnünk.
Varju László
energia és rezsiügyi árnyékminiszter
Árnyék-kancelláriaminiszter