Megszületett az előzetes megállapodás az európai minimálbérről!

Dobrev Klára, EP képviselőnk az európai minimálbér érdekében dolgozott. És tegnap éjjel megállapodás született róla. Megígérte, megcsinálta! Ilyen vezetőkre van szüksége az országnak. Nem harsány háború, hanem csendes, dolgos béke kell Magyarországnak!

Dobrev Klára sajtótájékoztatóján közölte, a Demokratikus Koalíció szerint nem túlzás kijelenteni, hogy az Európai Parlament előzetes megállapodása az egyik legfontosabb pillanatként fog bevonulni az Európai Unió történetébe.

„Az európai minimálbér-szabályozás munkavállalók millióinak hoz majd nyugodtabb életet, versenyképesebb fizetést, tisztességesebb munkakörülményeket. Nem véletlenül küzdött a Demokratikus Koalíció is három éve folyamatosan a szabályozás bevezetéséért. Egy percre sem hátráltunk meg, mert valljuk, hogy egy becsületesen dolgozó magyar ember munkája nem érhet kevesebbet, mint egy osztrák vagy holland kollégájáé. A DK szilárd meggyőződése, hogy az európai minimálbér-szabályozás bevezetésével véget ér az a korszak Magyarországon, amikor a minimálbér emelése Orbán Viktor személyes kegyeként a miniszterelnök jó kedvén múlik. Uniós szempontrendszer fogja biztosítani, hogy a minimálbérek növekedése kövesse a megélhetés költségeinek növekedést. Ráadásul, a szabályozás komolyabb jogköröket fog biztosítani a szakszervezeteknek is, így Orbán hiába rombolta porig a magyar szakszervezeti és érdekképviseleti rendszert, a magyar dolgozóknak újra lesz hangjuk és erejük. Ettől mostanra egyetlen lépésre kerültünk.” – magyarázta az EP-képviselő, kiemelve: június 16-án a miniszterelnökök tanácsában Orbán Viktornak is színt kell vallania, továbbra is az alacsonyan fizetett, multiknak kiszolgáltatott magyar munkaerőben, vagy a tisztességes bérért és tisztességes munkakörülmények között dolgozó, egyenrangú magyar állampolgárokban hisz.

Dobrev Klára figyelmeztetett, nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Orbánék az elmúlt években utolsó erejükig küzdöttek az európai minimálbér-szabályozás ellen, támadták a Demokratikus Koalíció javaslatait és kiállását.

 

 

Varju László 🇭🇺🇪🇺