Orbánék újabb lenyúlásra készülnek, az állam viszi az önkormányzati vízközművagyont is

Nemrégiben érkezett a hír arról, hogy csak azok az önkormányzati vízközműcégek fognak támogatást kapni a kormánytól, ahol az önkormányzatok átadják a tulajdonukat a magyar állam számára,
természetesen ingyen. Amelyik település erre nem hajlandó, annak továbbra is rezsidíjak mellett kellene kigazdálkodni a vízszolgáltatás emelkedő energia- és bérköltségét.
A Demokratikus Koalíció szerint elég nyilvánvaló, hogy Orbánék újabb lenyúlásra készülnek ezzel a lépéssel. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő, kivéreztetett önkormányzatokat belekényszeríteni, hogy feltett kézzel átadják ingyen a tulajdonukat, egyenesen aljasság. Nyilvánvalóan nem lesz más választásuk,
Orbánék pedig ismét újabb vagyonhoz jutnak egy fillér ellenérték nélkül. Márpedig lenyúlás és burkolt fenyegetés helyett inkább segíteni kéne az önkormányzatokat, amik gyakran összeszorított foggal látnak el állami feladatokat a tolvaj Orbánék helyett.
Varju László
A DK országgyűlési képviselője, alelnöke 🇭🇺🇪🇺