Kazup Attila

27
ápr

Visszaadjuk a reményt, lesz magyar euró!

Az euró bevezetése mellett érvelt az Új Köztársaságért Alapítvány „Az euró jelene Európában, az euró jövője Magyarországon” című szerdai, újpesti rendezvényén a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Dobrev Klára beszédében kiemelte, hogy a magyarországi infláció sokszorosa az EU-s országokénak. Ami ma Magyarországon van, azt úgy hívják, hogy „orbáni infláció és emiatt ég a ház” – fogalmazott. Az elmúlt 12-13 évben kiszámítható, normális

Read more

17
ápr

Duplájára drágultak a lakáshitelek

Orbán nemcsak az infláció feltornázásában verhetetlen, abszolút hozzá nem értő kormányzásával még a lakáshiteleket is elintézte. Kiszámolták, ha valaki 3 évvel ezelőtt vett fel egy 20 millió forintos lakáshitelt, akkor végül közel 28 millió forintot kellett visszafizetnie. Ha ma vesz fel valaki egy 20 millió forintos lakáshitelt, akkor 43 millió forintot, tehát több mint a dupláját kell majd visszafizetnie átlagosan.

Read more

16
ápr

Ennyit ért el Orbán 13 év alatt, a magyaroknál csak a románokat és a bolgárokat fizetik rosszabbul az EU-ban

Az Eurostat adatai szerint a magyar dolgozókra költik a harmadik legkevesebbet az EU-ban a cégek, vagyis a magyarok keresnek a legrosszabbul a románok és a bolgárok után. Emiatt szinte már csak az ázsiai munkaerő számára vonzóak a magyar gyárak. A Demokratikus Koalíció szerint a magyar dolgozók bére balkáni, sőt ázsiai színvonalra zuhant az Orbán-kormány elmúlt 13 éve alatt. Lassan jobban keresnek a magyaroknál

Read more

13
ápr

Orbán minisztere szerint ez rendben van

A friss KSH-adat szerint továbbra is 25 százalék felett jár az orbáni infláció, ami miatt az élelmiszerek is 43 százalékkal drágultak. A világ a „csodájára jár” a magyar inflációs adatnak, hiszen miközben az európai országok jelentős részében már most is egyszámjegyű az infláció, a magyaroknak továbbra is egyre többe kerül az Orbán-rendszer, ezt fizetik meg a boltokban. Az #Árnyékkormány szerint

Read more

10
ápr

A román GDP utolérte a magyart!

Siralmas gazdasági adatok bizonyítják Orbán Viktor elmúlt 13 éves kormányzásának teljes kudarcát: a sokáig lesajnált Románia egy főre jutó bruttó hazai összterméke, azaz GDP-je utolérte Magyarországét. Ráadásul az államháztartás tavalyi hiánya 6,2 százalékra ugrott, ami jóval magasabb, mint 2010-ben, amikor Orbánék átvették a kormányrudat. A korrupciónak és a verseny hiányának köszönhető, hogy Románia gazdasága néhány év alatt utolérte Magyarországét. A

Read more

12
febr

A kormány fellazítja az akkumulátorgyárakra vonatkozó szabályozást

Közzé tette a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt a jogszabálytervezetet, amely kivonja a nemzetgazdasági célból kiemelt beruházásokat könnyített területkijelölési szabályozáshoz köti. A változtatást a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, két elemet pedig külön kiemelnek: az iváncsai és a debreceni akkumulátorgyár-építési projekteket. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. A kormány honlapján társadalmi egyeztetésre bocsátotta a

Read more

8
dec

A kormány eltörölte a benzinársapkát – Folytatódik a megszorítás és a hazudozás

Az Orbán-kormány a létező legsunyibb módon tegnap este fél 11-kor bejelentette, hogy 11-től megszűnik az üzemanyagokon lévő ársapka. Ez egy újabb kormányzati megszorítás, a megszorító intézkedéssel pedig nagyjából kétszer-, két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején. Legalábbis akkor, ha majd újra lesz üzemanyag, hiszen jelenleg Európa egyetlen országa vagyunk, ahol nem lehet tankolni. Tegnap este csak annyi

Read more

16
nov

Ne államosítsák az újpesti szakorvosi rendelőt!

A kormány el akarja venni a járóbeteg-szakellátást, államosítani akarja az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet! Az államosítás veszélyezteti a kerületiek magas szintű egészségügyi ellátását. Önkormányzatunk és a főváros eddig is sok száz milliós forintos felújítással, modern gépek és más eszközök beszerzésével modernizálta a Görgey utcai rendelőintézetet– ezt akarják elvenni. Az iskolákat már elvette a kormány, és látjuk, mi a következménye: gyermekeink rosszabb

Read more

11
nov

Új szavazás az oldalon

❗ NE HAGYD, HOGY A DOLGOK NÉLKÜLED VÁLTOZZANAK! Barátaim. kíváncsi vagyok Ti hogyan vélekedtek az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet jövőbeni sorsáról. ➡ SZAVAZZ az oldalon!

8
nov

Újabb adat bizonyítja, hogy az Orbán-kormány okozta a rezsiválságot Magyarországon

Egy tegnapi kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az Európai Unióban. Egy megawattórányi áram a cseheknél 113 euróba, Németországban 74 euróba, Magyarországon viszont 229 euróba kerül, vagyis a német áramár háromszorosába. Sem a háború, sem a szankciók nem okoztak tehát jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból, az Orbán-kormány brutális, hétszeres rezsiemelése miatt. Az Árnyékkormány szerint újabb adat bizonyítja, hogy

Read more