BRUTÁLIS DRÁGULÁS JÖN A MENZÁKON „Szülő fizess?”

Az előrejelzések szerint 30 százalékos áremelés várható a menzákon, ami azt jelenti, hogy ezer forintot is elkérhetnek szeptembertől egy ebédért a közétkeztetésben.
Orbánék anyagilag már tönkretették a magyar családokat, most pedig még a gyermekek szájából is kiveszik az ételt.
❗ Már június elején ÍRÁSBELI KÉRDÉSt tettem fel a Belügyminisztériumnak:
➡ “A családbarát kormány, a szülők tehermentesítése érdekében, nem gondolja-e az önkormányzatok részére járó – a közétkeztetési feladatok teljesítésére megállapított – állami normatíva felemelését?”
Kérdésemre Rétvári Bence államtitkár válaszolt, de az önkormányzatoknak járó állami normatíva felemeléséről ebben nem tett említést, sőt érdemi választ sem adott.
A szülők nem fognak tudni megbirkózni a sokszoros áremelkedéssel, hiszen a szeptemberi iskolakezdés már így súlyos kiadásokat jelent. Orbánék kormánya tizenkét év alatt oda juttatta az országot, hogy iskolás gyerekek fognak éhesen ülni a padban, mert a szüleik képtelenek lesznek kifizetni az ebéd árát.
Ennél szívtelenebb, önzőbb kormánya még sosem volt Magyarországnak!
Varju László
A DK országgyűlési képviselője, alelnöke 🇭🇺🇪🇺