A kormány eltörölte a benzinársapkát – Folytatódik a megszorítás és a hazudozás

Az Orbán-kormány a létező legsunyibb módon tegnap este fél 11-kor bejelentette, hogy 11-től megszűnik az
üzemanyagokon lévő ársapka. Ez egy újabb kormányzati megszorítás, a megszorító intézkedéssel pedig nagyjából kétszer-,
két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején. Legalábbis akkor, ha majd újra lesz üzemanyag,
hiszen jelenleg Európa egyetlen országa vagyunk, ahol nem lehet tankolni. Tegnap este csak annyi változott, hogy nem
480-ért nem lehet tankolni, hanem 700 forintért nem lehet tankolni.
Az Árnyékkormány elutasítja a kormány brutális benzináremelését! Láthatóan folytatódnak a megszorítások, és folytatódik
a kormányzati hazudozás is, hiszen valójában nem létezik olyan olajszankció, ami Magyarországra is érvényes lenne. Az
Árnyékkormány szerint a benzináremelés csak rontani fog a magyar gazdaság és a magyar emberek, családok helyzetén.
Kétszer-, két és félszer annyiért fogunk tankolni, mint a Gyurcsány-kormány idején, holott az olaj világpiaci ára
nagyságrendileg ugyanakkora, mint 2010 előtt volt. Mind a benzinhiány, mind a benzináremelés az Orbán-rendszer és az
elmúlt 12 év eredménye, bármit is hazudik a Fidesz. Minél tovább marad hatalmon Orbán Viktor, annál mélyebb lesz a
válság. Mostanra az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye, ha kiutat akarunk találni ebből a megélhetési
válságból.

Varju László