A rezsicsökkentésen is nyerészkedik a kormány!

Hiába adott ugyanis az Európai Unió lehetőséget a tagállamoknak az energia esetében is kedvezményes adókulcs bevezetésére, ezzel egyedül a magyar kormány nem hajlandó élni.
Brüsszel lehetővé tette az energiahordozók áfatartalmának minimálisra csökkentését, de erről a Fidesz mélyen hallgat, így jelenleg nálunk van a legnagyobb adóteher a rezsin.
Sőt: a duplájára, illetve hétszeresére növekvő áram-, valamint gáz-ár tulajdonképpen még jól is jön a kormánynak, hiszen a rekordméretű áfa a rekordméretű áron jóval több bevételt jelent, mint korábban.
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek Tanácsa még a tavaly októberi brüsszeli csúcstalálkozón – vagyis majd fél évvel Ukrajna véres lerohanása előtt – fontos napirendként tárgyalta az elszabaduló energiaárak elleni kormányzati fellépések támogatását, ez vezetett végül odáig, hogy áprilisban új, kedvezményes áfakulcs-megállapítási szabadságot vezettek be.
Egyedül a Fidesz-kormány tartja mesterségesen rekordmagas mértékben az energia áfatartalmát. Horvátországban felére csökkentették, Romániában, Spanyolországban és Lengyelországban levitték öt százalékra, Belgiumban 21 százalékról lecsökkentették 6 százalékra, Hollandiában 9 százalékra, de még a leggazdagabb európai kisállamnak számító Luxemburgban is kevesebb adótartalom van a rezsin, mindössze 14 százalék; pedig náluk nyolcszázezer forint a minimálbér.