Több száz ellenzéki tüntető gyűlt össze péntek este fél hatkor az újpesti városháza előtt, hogy a helyi, Wintermantel Zsolt vezette fideszes önkormányzat, a rabszolgatörvény és általában az Orbán-rendszer ellen tiltakozzon. A demonstrációt az összes helyi ellenzéki párt közösen hirdette meg, és a szónokok többször is hangsúlyozták az egységes ellenzéki, és társadalmi fellépés, ellenállás szükségességét.

A tüntetés érdekessége volt, hogy nem sokkal annak meghirdetése után a 4. kerületi fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt „zenés korcsolyaestet” hirdetett meg a tüntetés időpontjára, vele azonos helyen a városháza előtt, ezt pedig az ellenzéki szervezők ellehetetlenítési kísérletként értékelték.

A demonstráción végül a felszólalók kérésének megfelelően a tüntető többször is túlharsogták a szomszédban közben minden bizonnyal valamiféle keretek között mégis folyó téli mulatságot.

Az ellenzéki tüntetést  fáklyás felvonulás nyitotta, majd a városháza előtti színpadon Balogh Gábor publicista nyitotta meg a beszédek sorát.

Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy akik „a hatalmat bitorolják Újpesten, már nem a nép érdekeit védik, és az ellenzéki pártok ellehetetlenítése folyik a helyi kiszolgálók részéről is.” Röviden utalt arra is, éppen ma lehetetlenítette el újabb, százmilliós nagyságrendű büntetéssel az Állami Számvevőszék a Jobbik működését. Hozzátette azonban, korántsem egy párt, vagy kisebb csoport sérelmeiről szól a mai tüntetés:

„Minden faluban, minden városban minden kerületben amit a Fidesz vezet, ugyanez az aljas rendszer épü!”

Arról is szólt, szerinte aki ma a Fideszben politizál, az „nap mint nap elárulja a hazáját”, és akkor sem lenne lehetősége jót cselekedni, ha éppen ezt akarja, ugyanis a központi hatalom ezt nem engedi.

Őt Trippon Norbert, az MSZP volt újpesti alpolgármestere követte, aki kiemelte: „a NER nem a Várban vagy a Kossuth téren lakik, a Fidesz ott van a lakókörnyezetünkben, és az újpesti városházát is elfoglalták. A Fideszt helyben pedig úgy hívják hogy Wintermantel Zsolt, Rogán, Habony és Mészáros helyi embere.”

„Elvették kórházainkat, iskoláinkat. Jelenleg is 1,400 újpesti várakozik egy egyszerű ultrahangra. Milyen rezsim ez? Milyen emberek ezek? Szégyen!”

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője szerinte a rabszolgatörvénybe a Fidesz bele fog bukni, hiszen gazdasági modellje az olcsó munkaerőre épül. Ennek azonban a mostani munkás-fellépéssel vége lehet- vélekedett. Arról is beszélt, ez a rendszer éppen a modellje miatt elviselhetetlen, és fenntarthatatlan.

 „Sztrájkoljanak, tüntessenek, tiltakozzanak!” üzente.

Bencsik János, a Jobbik budapesti képviselője úgy kezdte, szerinte vége a jobb-bal megosztottságnak Magyarországon, hiszen a rabszolgatörvény pártállástól függetlenül minden dolgozó magyart hátrányosan érint:

„A Tungsram gyárban nincs jobboldali és baloldali munkás, csak munkás van!”

„Ha kell elmegyünk a falig, vagy még tovább is!”

Hegyesi Beáta a Párbeszéd elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet rövid beszédében, hogy a NER 2010 óta folyamatosan ront rá a társadalom gyengébb, elesettebb részére:

„Milyen kormány az, amely alatt egy évben több tízezer családok lakoltatnak ki? Milyen család az, amely megkülönbözteti az egyedülálló anyákat, családot egy másik családtól?”

Déri Tibor, a Momentum újpesti elnöke is azzal kezdte, rendkívül fontos, hogy most „mindenki, aki számít”, tehát az ellenzékiek egységesen lépnek fel a Fidesszel szemben a mostani tüntetésen. Ő is hangsúlyozta, Wintermantel Zsolt helyben ugyanolyan mint Orbán Viktor országosan. Ezért most ki kell állni a dolgozókért és az újpestiekért közösen.

A a helyi média elfogultsága miatt sokszor be sem számolnak arról mennyit dolgozik a helyi ellenzék.

Ezután én, a körzet országgyűlési képviselője léptem mikrofonhoz. Azzal kezdtem, hogy ma a köztársaság napja van, és sokan még mindig úgy tesznek, mintha lenne köztársaság, pedig már nincsen.

Emlékeztetettem, a 20. század három köztársasága mindig ellenállás volt a szolgasággal és urizálással szemben, addig nincs is köztársaság amíg ez újra el nem jön.

2018 karácsonya előtt elindult az a mozgalom ami megmozgatta az országot. Azt a küzdelmet folytatjuk, amit a gyerekeink jövőjéért és a magyar köztársaságért csináljuk! … Újra és újra azt mondhatjuk, elég volt Orbánból! Elég volt a limuzinos fideszesek és holdudvaruk arcátlan rablásából. Mi nem Keleten ,hanem Európában akarunk élni, tisztességes bérből tisztességes életet akarunk élni.

Szalma Botond, a KDNP volt tagja és az őt bemutató szöveg meghatározása szerint „újpesti lokálpatrióta” most az ellenzéket, és a jobboldali polgárokat is megszólította a tüntetés utolsó szónokaként:

Mi nem várunk tovább, mert vártunk eleget!

Majd hosszasan sorolta, mi mindenből van elegük szerinte ma már azoknak is „akik háromszor bizalmat szavaztak a Fidesznek.” Kiemelte például, hogy az Orbán-rendszer mára odáig jutott, hogy két jelkép ismert csak számára: a fagylalt és a galamb.

Tehát aki nem nyal, az repül!

Hangsúlyozta azt is, a kormány fizetett propagandamédiája mindennap a magyarok közötti árkok kiszélesítésén, elmélyítésén dolgozik, „nekünk kell ezeket az árkokat végre betemetni.”

Éppen ezért megbékélésre szólította fel a társadalmat.

A beszédek elhangzása után a körülbelül 500 fős megjelent tömeg elé a szónokok ismét felálltak, és megköszönték a részvételt, majd a tömeg átvonult az újpesti hazugsággyár elé, az Újpest Médiához, ahol egy minden párt által aláírt petíciót helyeztek el.

Forrás: Mérce.hu

Újpestihírmondó.hu