Állami sértődés

“1980.

A zsarnokság igen sértődékeny akkor is ha nincs komoly ellenállás. Komiszságokat művel , összezavar és elront mindent ami a keze ügyébe kerül, de ha figyelmeztetik felbőszül és könnyes a szeme a megbántottságtól. Egy kaján szótól bármely tisztviselője halálosan elkomolyodik, begombolkozik, és összevonja szemöldökét: ez már nem tréfa! Ha kapnak egy levelet egy állampolgártól aki igazságtalannak nevezi egy igazságtalan tettüket, a gutaütöttek vörös arcával tiltakoznak a rágalom ellen. Prüszkölni, csuklani sem tudnak a felháborodástól, emberi aljasság áldozatának érzik magukat. Ezt kapták, a jogot erre a nemes haragra hogy az állam nevében bosszút állhassanak az ellenkező állampolgárokon. És ha más állampolgárai sértették meg őket? Ez a tehetetlenség valóban szívfacsaró. Nem lehet kirúgni, lecsukni, eltaposni, a seb ott ég az állam embereinek lelkében. Kénytelenek azzal beérni, aki ennek az idegennek a barátja az alattvalók között. Ne gondold, hogy értelmes civilizált emberek nem pukkancskodnak magukon kívül, ha jön a nagy alkalom, ha megsértődhetnek az állam nevében. Sértettségük nem színlelés az autoritás maga, tehát a dolgok rendje sérül meg bennük, ők meg ép eszük rendjét védik és nem gyűlölhetnek senkit jobban, mint azt, aki szükségtelennek tartja a mindennapi bosszúságaikat és árulásaikat. Az ilyen ember az ő életük értelmét tagadja. Ki mást érezne az áruló halálos  ellenségének mint azt, aki nem áruló? A léleknek ez a különös érzékenysége a hivatalnoki magatartás vastörvénye. A szabad ember mindig a maga módján az, a nem szabad ember pontosan úgy az mint a többi, a szolgák mind egyformák. A diktatúrák vezetői nélkülözik az önuralmat és vele az emberi nagyságot. Kormányzásuk hierarchikus marakodás egymás között. Kiépül bennük mások megerőszakolásának kedélyes önelégültsége, de ha követik őket szerepükből, akkor nem értik hogy mi van. Ez az ember mindig politikus volt, féligazságok célirányos csoportosításával pepecselt, keresi a kisebbik rosszat, és ez a sok kisebb rossz épp elég nagy rossz már, pontosabban már megint. Amit még eltűr: az a fanyar tipegés a tilalom fák körül, és ez még szórakoztatja is. Megbántódik ha nem hallgatnak rá, az önarcképe ettől elbizonytalanodik. Lehet, hogy van más kapcsolat is, mint a hierarchia ?”

És akkor elönti a veríték, kicsoda is ő voltaképpen? A nagy ember egyszer csak kis ember lesz.” Állami sértődés”  Konrád György Öreg erdő ( Ásatás 2) 2018.

 

2019.

Harminc évvel később, Újpesten pedig mindez megismétlődik egy kedélyesnek már nem mondható testületi ülésen, ahol az önkormányzat csepp embere sértődik meg azért, mert nem kérünk a túlórából, az agyondolgoztató szegénységből. Pedig ő is részese volt annak, ami évtizedekkel ezelőtt már lejátszódott minden nap, de ő talán akkor is így érzett, így tett és így élte mindennapjait. Elkomolyodott, begombolkozott, összevonta szemöldökét és jó megmondta, hogy a rabszolgatörvényre szükség van, így az emberek többet dolgozhatnak és többet kereshetnek. Az már fel sem merül benne, hogy a dolgozók kizsigerelése és kizsákmányolása helyett tisztességes bért kellene fizetnie az államnak, és a Mészáros-O1Gholdingnak egyaránt. Akkor talán, de csak talán a villanyszerelő itthon szerelne villanyt, és nem gipszkarton lapokat szerelne egymás mellé Münchenben. Akkor talán, de csak talán az angol tanár itthon maradna a gyerekeinket megtanítani egy új nyelvre, hogy felkészülhessenek egy új világ kihívásaira. De gondolkodás helyett marad a pukkancskodás, a sértettség, és szemében lesz a kérdező, a felvető az áruló, hiszen az ilyen ember az ő életük értelmét tagadja…megbántódott és elbizonytalanodott és így lett belőle igazán kis ember.

VARJU László 2019.01.18