Ara-Kovács Attila írása

„Manfred Weber budapesti útjának csak egyetlen üzenete van, s csak egyetlen oka lehet. Az üzenet az, hogy még mindig Orbán határozza meg és dominálja a maga vitáját a Néppárttal. Az oka pedig valószínűleg az, hogy felmérték: nincs meggyőző többsége a pártcsaládon belül a Fidesz kizárásának. Bár látványos az Orbánnal szembeni gyűlölet, lehet, hogy sokan a domesztikálás okán mégis belül tartanák.”

Ha van egy szervezet, melyben mindent tudhatnának Orbánról, céljairól, módszereiről és magáról a Fideszről, az épp az Európai Néppárt. Annak forgatókönyvét, hogyan hagyja cserbe és támadja hátba a Liberális Internacionálét, ők valaha nagyon közelről követhették nyomon az 1995 és 2000 között a Fidesszel zajló titkos tárgyalásaik során, melyek eredményeként Orbánék végül átültek a Néppártba. Láthatták, hogyan ámította és csapta be – a Weberhez mérten mégiscsak jellemóriás – Otto Graf Lambsdorffot, hogyan próbálta elaltatni 1997-1999 között annak rossz sejtéseit, miközben gúnyos, olykor megalázó kiszólásokkal ecsetelte – immáron konzervatív közegében – Lambsdorffék ostobaságát, hogy „az egészből még mindig nem értenek semmit”. Orbán még azt követően is kikérte magának, ha valaki megkérdőjelezte lojalitását a liberálisokhoz, amikor már idehaza, sőt nemzetközileg szélesebb körben is szidta, blamálta őket.

Hogy akkor nem Joseph Daulnak hívták a Néppárt elnökét és nem Webernek a frakcióvezetőt, hanem Wilfried Martensnek és Hans-Gert Pötteringnek, az nem mentség. Tudjuk, politikában sokszor nem előnyös dolog az emlékezet, de vannak helyzetek – mint az EPP szempontjából a mostani is –, amikor ennek hiánya viszont kész életveszély.

Ha ezt a kis kutatómunkát elspórolta az EPP vezetése, akkor legalább nagyobb figyelemmel és körültekintőbben olvashatná a sajtóelemzéseket. Már rég rá kellett volna jönniük, hogy a konzervatív oldalhoz közelálló kommentárok sokkal nagyobb vehemenciával követelik Orbán eltávolítását, mint a baloldal vagy a liberálisok lapjai. Ez utóbbiak is persze tudják, hogy Orbán bomlasztó ereje belülről veszélyesebb, mint támadó ereje kintről, ezért van ebben a magatartásban ravaszkodás: a baloldalnak mégiscsak konkurense az EPP; és van erkölcsi ítélet: egyék meg, amit maguknak főztek.

A Der Spiegel-ben, a Die Zeit-ban, a Süddeutsche Zeintung-ban szinte összhang mutatkozik a tekintetben, hogy tartsák csak meg maguknak a néppártiak Orbánt, ürítsék csak fenékig miatta a keserűség Grál-kelyhét – ahogy épp minap az osztrák Der Standard írta.

De tudják ezt azok is, akik az EPP-ért aggódnak. Nincs nap, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt – a két legnívósabb és legbefolyásosabb konzervatív német lap – ne közölne olyan írást, ami nem csak Orbán eltávolítását követeli, hanem példás megbüntetését is.

Mert e nélkül Orbántól nem lehet maid megszabadulni, különösen, ha bennmarad, de akkor sem, ha kirakják az EPP-ből. Jól tudjuk, Orbán ösztönei nem csak azt diktálják, hogy hagyja már ott az EPP-t, amit nem volt képes saját képére formálni, de meg is kell alázza a pártcsaládot. Nem elég otthagyni, meg is kell gyalázni. Ennek része, hogy most annak a két embernek az erkölcsi és politikai likvidálásán dolgozik, akinek az EPP-ben jó ideje mindent köszönhet, Daulén és Weberén. Ahogy azt korábban Lambsdorff, majd Soros is megtapasztalhatta.

Nincs új tehát a nap alatt. Korábban az EPP tapsolt neki a cserbenhagyások és árulások láttán. Most eljöttek azok az idők, amikor ők kényszerülnek kapargatni magukról az orbáni gyalázatot. Nem lesz egyszerű. Különösen, ha Weber tervezett budapesti útjának célja, hogy házhoz jöjjön a pofonért.

Mert ugye ennek az útnak csak egyetlen üzenete van, s csak egyetlen oka lehet. Az üzenet az, hogy még mindig Orbán határozza meg és dominálja a maga vitáját a Néppárttal. Az oka pedig valószínűleg az, hogy Weber felmérte: nincs meggyőző többsége a pártcsaládon belül a Fidesz kizárásának. Bár látványos az Orbánnal szembeni gyűlölet, lehet, hogy sokan a domesztikálás okán mégis belül tartanák.

Ám ha Weber azzal kell majd szembenézzen a hazafelé vivő úton, hogy Orbán mégiscsak marad, azt aligha bocsájtja meg neki a magyar miniszterelnök által olyannyira felhergelt nyugati közvélemény. A demokratikus értékek mellett kiálló kisebb pártok szépen kilépnek, s megtalálják a maguk útját Macronhoz vagy épp a Zöldekhez, a bennmaradókra pedig hosszabb küzdelem vár a Fidesszel szimpatizáló, de annál eddig óvatosabban viselkedő szélsőjobboldaliakkal. Orbánnal már nem fognak sokáig küzdeni – legalábbis házon belül –, mert ő előbb vagy utóbb otthagyja az EPP-t.