Több tízezer újpesti polgárnak lehetne megkönnyíteni az életét azzal, ha ügyeletes patika nyílna Észak-Újpesten. A DK újpesti szervezete és az MSZP helyi szervezete kezdeményezte az önkormányzatnál határozati javaslat ügyeleti patika, hogy pályázati kiírás keretében  támogassa azt a patikát, amely biztosítja a térség gyógyszerellátását hétvégén is. Miután egy módosító javaslat után javaslat költségvetési pályázatra, a legutóbbi Képviselő-testületi ülésen sem született döntés az ügyben, ezért a két szervezet aláírásgyűjtésbe kezdett.

Újpesten jelenleg csak egy ügyeletes patika működik, a Városközpontban. A térségben egy ügyeletes patika egyértelműen előnyös volna a Káposztásmegyer I és II lakótelepeken, az Izzó- lakótelepen, a Szilas-lakóparkban, a Megyeren és Újpest-Kertváros északi részén valamint Székesdűlőn élő több tízezer újpesti polgár számára. A térségben több patika is szóba jöhet, így a Sárpatak utcai, Óratorony, Megyeri úti, Erdősor utcai és a Kunhalom utcai patika is. A fentiek közül mindegyik lényegesen jobb elérhetőséget jelentene az ott élőknek, mint a városközponti patika. Nagyon sokan támogatják az ötletet, ezért jelenleg is folyik az aláírások gyűjtése Észak-Újpest több pontján.